Békás-Szoros - Nagyhagymás Nemzeti Park
Tel./Fax: +40 266 336 540
E-mail: pnbicaz@mciuc.rosilva.ro Cím: Marosfő 664 szám

Prezentare


A Békás szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park:
 
Hargita megyében és Neamţ megyében, a Nagy-Hagymás hegységben található 6793,64  ha nagyságú természetvédelmi terület amely azoknak az élőhelyeknek, fajoknak és tájvédelmi  elemeknek a védelmére és megőrzésére lett létrehozva, amelyek jellemzőek erre a biogeográfiai térségre. A nemzeti parkot 1990-ben létesítették. A Nemzeti Park csak tudományos, nevelési, üdülési és turisztikai célból látogatható.
A Nagy-Hagymás hegység a Keleti-Kárpátokon belül a tájképi szépségeirıl híres középső övezet gerincvonulatához tartozik és középidejű (65–235 millió éves) kristályos hegységek alkotják, a Tölgyes vidékétől Balánbányáig. A Nagy-Hagymás csoportjának déli része a Pongrác-tetőtől a Tarkői-nyeregig terjed, s tagjai (északról dél felé): a Medgyes-havas (1504 méter), a Ló-havas, a Cofránkakő (1607 méter), a Fekete-Hagymás (1773 méter), a Fehérmező, a Nagy-Hagymás (1792 méter), az Egyeskő (1608 méter), az Öcsém-tető (1707 méter) és a Tarkő (1482 méter). E hegységek közt akadnak nagy kiterjedéső hegyhátak (ilyen például a Nagy-Hagymás gerinc) és meredek sziklatornyok (Egyeskő, Cofránkakő), amelyeket hosszanti és harántirányú eróziós völgyek választanak el egymástól. A hegységcsoportra az észak–déli futásirány jellemző. Nyugati oldalán meredek sziklafalletöréssel emelkedik a Felcsíki- és a Gyergyói-medencék fölé, amelyeket a Kárpátok belső vulkáni koszorúját alkotó Hargita-hegység vonulatai zárnak közre.
Kőzettani szempontból a Nagy-Hagymás hegység az Erdélyi-takarók úgynevezett Hagymási-sorozatának mészkőrétegeiből is áll, és szép karsztos formák jellemzik. A takaró egy óceáni szigetívnek és üledékeinek anyagából alakult ki, amely az egykori Vardar-óceánnak az északi nyúlványából, a Marosi-óceánból származtatható. A földtörténeti felső-jura – malm szakaszában a már régebben kialakult szigetívek ott – tektonikai mozgásaik során – süllyedni kezdtek. A folyamat gyorsaságával lépést tartó sekélytengeri zátonyok és zátony jellegő mészkövek jöttek létre több száz méteres vastagságban. Ezek a Kárpátok későbbi felgyőrődése során aljzatukról tektonikusan lenyíródtak, és ezt követően – a késıbbi vulkanizmussal járó elmozdulások következtében – kerültek abba a kiemelt helyzetbe, ahol most láthatjuk őket. A középidejű kőzettömegek az alpi hegységképződési fázis ausztriai szakaszához kötődően kezdtek el emelkedni és felgyűrődni, majd később a mozgásaik során rátolódtak a fiatalabb „vadflis” tömegeire. Az Egyeskő talapzatát is ezek adják a Nagy-Hagymás és a Békás-szoros környéki mészkővonulatokéval együtt. Mivel a középidejű mészkőhegységek lepusztulása a kiemelkedéssel egyidejűleg folyt, így mára erősen tönkösödtek, és sok helyen csupán foszlányokban fennmaradó úgynevezett takaróroncsok alakultak ki. Ezek lépcsőzetes tönkfelszíneket alkotnak. Ilyen az Egyeskő kopár sziklafelszíne is.
A jégkorszak idején a közepes kiemelkedés miatt a kristályos középidejű öv hegységeiben nem volt eljegesedés. Ilyenformán a letarolás, lepusztulás az Egyeskőn fagyaprózódások, lejtős tömegmozgások és karsztos oldódások során ment végbe; erről árulkodnak a látható geomorfológiai jegyek is. A sziklatornyokon szép oldásformákat figyelhetünk meg, ugyanakkor e maradványformák felületére – a fagyások miatt – finom repedezettség jellemző. A szinte függőleges sziklafalak lábai mentén pedig hatalmas törmelékhalom, a „törmelékszoknya” halmozódott fel, s ezt a növényzet fokozatosan megköti. A Hagymás-hegység mai arculatát kialakító földtörténeti események különleges, formaszépségekben egyedülállóan gazdag tájat hoztak létre, um.: szurdokvölgyek, meredek sziklafalak, kőfolyások, poljék, uvalok, dolinák, sziklapiramisok, aktív zsombolyok, kövületekben gazdag területek.